A teljesítmény mint fogalom több jelentéssel is bír számunkra. Napi munkánkban matematikailag egyértelműen definiálható: a villamos teljesítmény a feszültség és áram produktuma, végeredménye. Ugyanilyen fontos számunkra a teljesítmény meghatározása megbízóink szempontjából is. Itt ugyanis a teljesítmény a vevői elégedettség és a hatékonyság mérőszáma. Ilyen szempontból pedig lényegtelen, hogy nagyprojektről van-e szó vagy éppen a megbízóink számára, helyszínen végzett napi feladatokról.
Minden új projekt vonzó lehetőségeket rejt magában. Már a tervezési fázistól kiemelten fontos számunkra a megbízóval folytatott szoros párbeszéd, mert csak a pontos, korrekt feladat meghatározás és az egyedi kívánalmak figyelembevétele vezethet a legjobb megoldások kitalálásához és megvalósításához. Ugyanakkor a magas szakértelem, a lehető legpontosabb tervezés, munkaelőkészítés valamint a helyszínen történő szakszerű és rugalmas kivitelezés mellett is egyre nagyobb teret nyer a „just in time“ tényező, ami egyben a megbízhatóságunk mércéje is. Csak ily módon lehet a a különféle feladatok professzionális összehangolását és ezáltal a projekt optimális lezárását biztosítani.
Egy „fenntartható“ projekt azt jelenti számunkra, hogy a kivitelezés optimális volt, a vevő elvárásai teljesültek. Ez az alapja a hosszútávú, bizalomra épülő megbízói kapcsolatnak az operatív napi munkánk során. Függetlenül attól, hogy éppen technikai támogatásról, javításról vagy karbantartásról van szó, magasan képzett szakembergárdánk rendelkezésre áll. Hiszen megbízóinknak folyamatosan újabb és újabb kihívásokkal kell szembenézniük, melyek mindig újabb feladatokat állítanak eléjük. Ilyenkor az egyéni elvárásokra és az adott feladat különleges követelményeire koncentrálunk és azokat gyorsan, rugalmasan, hatékonyan teljesítjük.